Szauron
Ainu, Aulë egyik maiája. Melkor még az Első Kor elején elcsábította, szolgái vezérévé tette. Szauron akkor az első sorban küzdött a valák és az eldák elleni harcban. Miközben Melkor Utumnóban volt, Szauron Angbandot tartotta; sikerült elkerülnie, hogy a Nagy Csata során elfogják. Amikor Melkor visszatért Középföldére a szilmarilokkal, Szauron Angbandban csatlakozott hozzá, sőt, maga irányította azt a háborút, amit Melkor indított az emberek megrontásáért, felébredésük után. Angband ostroma után előmerészkedett, hogy biztosítsa Melkor délnyugati frontját. 457-ben elfoglalta Minas Tirithet Tol Sirionnál, zsúfolásig megrakta vérfarkasokkal, és Nyugat-Beleriandra szabadította a pusztító ork hordákat. Néhány évvel később elfogta Gorlimot, és bűbájjal rávette, hogy árulja el Barahir törvényen kívülijeit - ezzel megszerezte Dorthoniont. 466-ban elfogta Finrodot és Berent. Varázspárbajban legyőzte Finrodot, pincebörtöne mélyén végzett vele és tündéivel, de nem sokkal később utolérte a bosszú: megjelent a Beren megmentésére érkező Lúthien és Huan.
Miután Huan végzett a farkasokkal, Szauron farkas-alakot öltött, és megküzdött a kutyával. Nem bírt Huan erejével és Lúthien mágiájával, ezért feladta a tornyot, és vámpíralakban Taur-nu-Fuinba menekült. Az Első Kor hátralevő részében ott is maradt iszonyatos, ám tétlen hatalomként. A Nagy Csata után fejet hajtott Eönwë előtt, de azt a választ kapta, hogy térjen vissza Amanba, ahol a valák ítélőszéke elé áll. Habár megbánása akár őszinte is lehetett, büszkesége nem engedte, hogy ennyire megszégyenítsék, és elrejtőzött valahol Középföldén. Mk. 500 körül kezdte ismét megmutatni magát, és 1000-re elegendő erőt gyűjtött össze ahhoz, hogy megvesse a lábát Mordorban, és nekifogjon Barad-dûr felépítésének. Az ezer Sötét Esztendő során az emberek számos faját megrontotta. Annatar néven, szépséges testben, több tünde-csoportot elcsábított, nevezetesen az eregioni Gwaith-i-Mírdaint is. Képességei és a nolda találékonyság, mindkét félnek a hasznára vált, és 1500 körül közösen nekiláttak kikovácsolni a Hatalom Gyűrűit, amivel Szauron le akarta igázni a Szabad Népeket. Hatalma legnagyobb részét az Egy Gyűrűbe zárta, amivel aztán befejezte Barad-dûr építését. Amikor az eregioni Celebrimbor rájött az álnokságra, erőszakhoz folyamodott. Ezzel kezdetét vette a tündék és Szauron háborúja (1693-1700), amely során Szauron elpusztította Eregiont és lerohanta Eriadort, de a Középföldére érkező Gilgalad és a númenori Tar-Minastir flottája végül legyőzte.
Ezután nyíltan megmutatkozott a világ előtt, elkezdte zászlaja alá gyűjteni az orkokat és Morgoth egyéb szörnyetegeit, és (különösen keleten) hatalmas területeket hajtott uralma alá az erőszak és a rettegés erejével. Vazallusait minden jel szerint áttérítette Melkor hitére, mert urához örökké hűséges maradt. Határtalan gőgjében Minden Emberek Királyának nevezte magát, vagyis egy szintre emelte magát Númenor uralkodóival. 3262-ben Ar-Pharazón hatalmas sereggel szállt partra Umbarnál, Szauront viszont csapatai magára hagyták, ezért kénytelen volt megadni magát Ar-Pharazónnak, aki magával vitte Númenorba. A következő ötven évben olyan sikeresen kihasználta a númenoriak haláltól való félelmét, hogy azok végül megtagadták a valákat, és Melkort imádták. Addig mesterkedett, míg meggyőzte ArPharazónt, hogy ha halhatatlan akar lenni, foglalja el Amant. Meglepetésére a valák megidézték Ilúvatart. Númenor borzalmas pusztulásának Szauron teste is áldozatul esett, azután kizárólag ocsmány testben járhatta a világot. Visszatért Mordorba és csapatai élére állt.
3429-ben megtámadta Gondort, elfoglalta Minas Ithilt, és elpusztította a Fehér Fát, Aman Fényének gyűlölt szimbólumát. 3434-ben azonban az Utolsó Szövetség erői a dagorladi csatában legyőzték, és bevették Barad-dûrt. 3441-ben, az Utolsó Csatában, az Orodruin lejtőin Gil-galad és Elendil seregei térdre kényszerítették, de sikerült végeznie mindkét ellenfelével. Isildur levágta az ujját és elvette tőle a Gyűrűt. A Harmadkorban, a hatalma alapját jelentő Egy Gyűrű nélkül, rendkívül óvatos volt. Két célt tűzött ki maga elé: meggyengíteni a dúnadán királyságokat - anélkül, hogy jelentős válaszlépéseket kockáztatna -, illetve visszaszerezni az Egy Gyűrűt. Ez utóbbit nehezítette, hogy semmit sem tudott a Gyűrű sorsáról, amit Isildurnak el kellett volna pusztítania. Miután Hk. 100 körül ismét gyarapodni kezdett az ereje, elleplezte igaz valóját: Varázslóként, vagy Dol Guldur varázslójaként ismerték. Mivel Mordorra Gondor felügyelt, Szauron Dol Guldurban húzódott meg. Északra küldte a nazgûlok urát, ahol megalapította Agmart. Délen Gondor ellen uszította a haradiakat és a keletlakókat.
Az 1636-os Fekete Vész után - amit lehet, hogy ő bocsátott a vidékre -, Gondor figyelme lankadni kezdett, így a nazgûlok visszamentek Mordorba, és előkészítették Szauron hazatérését. 2002-ben a nazgûlok elfoglalták Minas Ithilt, és ezzel sikerült egy palantírt szerezniük uruknak. Ezzel ő később szolgájává tette Szarumánt, és becsapta II. Denethort. 2063-ban Gandalf Dol Guldurba ment, hogy megtudja, kicsoda valójában a Boszorkánymester, de Szauron keletre menekült. 2460-ban, megújult erővel tért vissza Dol Guldurba, és tervein dolgozott egészen 2941-ig, amikor a Fehér Tanács kiűzte onnan. Önként visszament Mordorba, ahol nyíltan megmutatta magát: újraépítette a Barad-dûrt, és elkezdett felkészülni a Nyugat meghódítására. Úgy tervezte, orkok, trollok, haradiak, keletlakók, és még náluk is iszonytatóbb lények alkotta, roppant seregeivel lerohanja Gondort, és az északi, kisebb királyságokat.
Habár az Egy Gyűrű nem volt a birtokában, puszta létezése elegendő erőt adott neki ahhoz, hogy összezúzza a Nyugatot. Erre Gandalf és Elrond is rájött, és tudták, hogy egyetlen módon lehet csak legyőzni: ha elpusztítják a Gyűrűt. Zsákos Frodó vállalkozott a küldetésre, és Szauron szolgáit elkerülve - akik mind őt és a Gyűrűt keresték -, eljutott a Végzet-katlanig, és megsemmisítette a Gyűrűt. A nazgûlok elpusztultak és Szauron annyira meggyengült, hogy soha többé nem volt képes alakot ölteni. Lehetetlen feladat lenne felsorolni Szauronnak, a hazugságok és az árulás mesterének összes tervét, ezért most mindössze egy kurta áttekintés következik. Szauron egyéb mesterkedései között megtalálhatjuk a Fekete Beszéd megalkotását; legerősebb szolgái, a nazgûlok megteremtését (akiket a Kilenc Gyűrű hatalmával hajtott örök szolgaságba); és az olog-haiok, sőt, talán még az uruk-haiok kitenyésztését.
Miután Númenor pusztulásakor a teste is megnyomorodott, emberi alakot öltött: bőre fekete volt és izzott a forróságtól. A Harmadkorban leggyakrabban a félelmetes, örökké kutató Szem képében jelentkezett. A Szauron név a korábbi quenya alakból, a Thauronból származik, a sindák Kegyetlen Gorthaurnak nevezték. Más néven: Szauron; az Álnok; a Föld Ura (a Másodkorban); az Ellenség; a Mester; a Sötét Hatalom; a Sötét Úr; Mordor Ura; Mordor Sötét Ura; a Fekete Föld Hatalma; a Fekete Mester; a Barad-dûr Ura; a Sötét Torony Ura; a Soha Le Nem Hunyt Szem és a Gonosz Szem. Hívták még Névtelennek; Névtelen Szemnek vagy egyszerűen úgy, hogy Ő. Másképpen: A Gyűrűk Ura; a Gyűrű Ura; a Gyűrűkészítő.
Melkor/Morgoth
Valamennyi ainu közül ő kapta Ilúvatartól a legnagyobb tudást és hatalmat. Aulëhoz hasonlóan mindenhez értett. Mivel túlságosan lassúnak találta Ilúvatar terveinek valóra válását, türelmetlenségében úgy döntött, kezébe veszi a teremtést, és megkeresi az Olthatatlan Lángot a Semmiben. Magányos utazásai során társaitól eltérően kezdett gondolkozni. Ezek a gondolatok okozták a disszonáns hangokat az Ainulindalëban. Ilúvatar azért hozta létre a Látomást és Eät, hogy megmutassa Melkornak és a többi ainunak, a gondolatok és az erők forrását.
Melkor azon ainuk közé tartozott, akik beléptek Eäba. Érkezése után féltékennyé, később iriggyé vált, zavarta a többi vala jelenléte. Ő akart uralni mindent, ami létrejött, magának követelte Ardát. Talán meg is szerezte volna, ám Manvë közbelépett. Ekkor megrontott néhány maiát, rávette őket, hogy lépjenek a szolgálatába. Ebben az időszakban sötét, hatalmas, félelmetes és tiszteletet parancsoló alakot öltött magára. Tulkasnak végül sikerült megfékeznie, de már későn, mert akkorra bekövetkezett Arda megrontása.
Nem sokkal azután, hogy a valák megalkották a Két Lámpást, Melkor visszatért Ardára, és a messzi északon titokban felépítette Utumno erődítményét. Meg akarta szüntetni a Fényt, mindent Sötétségbe szeretett volna borítani. Mivel teremtő erővel rendelkezett, minden pozitív dolognak létrehozta a negatív ellentétpárját. Legfontosabb fegyvere a sötétség és a hideg volt. A valák megpróbáltak fellépni ellene, ám ő megelőzte ezeket a támadásokat, és megsemmisítette a Két Lámpást. Ezután visszatért Utumnóba, és míg a valák a Két Fa fényében éltek, megépítette Angbandot, fegyvereket kovácsolt, szörnyeket tenyésztett, és kiterjesztette birodalma határait. A tündék felébredését követően a Sötét Lovas képében jelent meg közöttük, és elfogta néhányukat. Ezekből a szerencsétlen tündékből lettek aztán az első orkok.
A valák féltették a tündéket, ezért sor került az Erők Nagy Csatájára. Melkor vereséget szenvedett, a valák láncra verve vitték vissza Valinorba, ahol három teljes koron át raboskodott. Középföldén azonban szolgái folytatták megkezdett munkáját.
A leláncolás harmadik korszakának végén rávette Manwët, hogy eressze őt szabadon. Mivel Valimarban kellett maradnia, egyre erősebb lett benne a vágy, hogy megszerezze a szilmarilokat, és a Két Fa fényét. Féltékeny volt Ilúvatar Idősebb Gyermekeire, ezért viszályt szított Finwë Házában. Fëanort ugyan nem sikerült elcsábítania, ám annyit elért, hogy a nolda kételkedni kezdett a valákban. Amikor Fëanor fellázadt, Melkor elmenekült Valinorból. Ismét magára öltötte régi alakját, Avatharba ment, ahol Ungoliant segítséget ígért neki ahhoz, hogy megkaparintsa a szilmarilokat, és minden más lényt megfosszon fényüktől. Közös erővel megmérgezték a Két Fát, ellopták a szilmarilokat, és megölték Finwët. Ezután Középföldére menekültek, ahol összevesztek a zsákmányon. Melkor megidézte a balrogokat, amelyek segítségével elszökött Ungoliant elől. Angbandba menekült.
Ekkor már Morgoth néven ismerték. Megvédte a szilmarilokat a nolda száműzöttekkel szemben, és közben arra is időt és alkalmat talált, hogy megrontsa az akkoriban felébredő embereket. A felkelő Hold és Nap fénye, valamint a noldák támadásai miatt visszavonulásra kényszerült, majdnem négyszáz éven át élt az ostromlott Angbandban. Ezen idő alatt átszervezte erőit, majd a Dagor Bragollach megindításával, elkezdte Beleriand meghódítását.
Annak ellenére, hogy nem volt túlságosan bátor, és hogy 455-ben Fingolfin és Thorondor megsebesítette; annak ellenére, hogy Beren és Lúthien 467 táján elvette tőle a szilmarilokat, sikerült annyi harcost és szörnyet összeszednie, hogy keményen felléphetett ellenségeivel szemben. Árulással, csalással és körmönfont tervekkel rákényszerítette a noldákat arra, hogy egymásnak essenek. Amikor már úgy tűnt, megnyeri a küzdelmet, a valák közbeavatkoztak, és a Nagy Csatában megsemmisítették csapatait. Ismét fogságba került, kivetették a Semmibe, gonoszságának árnyéka azonban megőrződött az emberek és a tündék szívében. A későbbi korokban a númenoriak, és más, Szauron által befolyásolt embercsoportok, istenként imádták. Amikor magára öltötte fizikai testét magas volt, félelmetes, erőt sugárzó. Az Ek. végén megégette a kezeit, nyolc szörnyű sebet gyűjtött össze - állandó fájdalom kínozta. Középföldén hatalmi jelképe a Vaskorona volt, fegyvere pedig a Grond. Fekete ruhában járt.
Boszorkányúr
A legfőbb nazgûl, élt Mk. 1600 - Hk. 3019 között. Szauron legnagyobb hatalmú szolgája. Eredteileg király volt és varázsló. Szauron akkor kényszerítette rabszolgasorba, amikor megkapta a Kilenc Gyűrű közül a leghatalmasabbikat. Sorsa Szauronéval együtt alakult a Mk.-ban. A többi nazgûllal együtt Hk. 1300 körül lépett ismét színre. Álcázva valódi kilétét, létrehozta Angmar gonosz birodalmát, Boszorkánykirály lett, örökké azt leste, azt kereste, hol árthat a már amúgy is gyenge dúnadánoknak. Angmar Boszorkánykirályaként 1975-ig irányította az Északi Királyság elleni háborúkat. Miután legyőzte Arthedaint, a Fornost melletti csatában összetalálkozott Círdannal, Glorfindellel és Eärnurral, akik szétverték csapatait.
A csata után eltűnt északról, de nem sokkal később, 2000 táján megtámadta Minas Ithilt, és két évig tartó ostrom után be is vette. Minas Morgulra változtatta a város nevét. 2043-2050 között párharcra hívta Eärnurt, aki akkor már Gondor királya volt. Győzött, de valószínű, hogy csalással. A GyH során ő vezette a Frodót kereső csapatot. Széltetőn komoly sérülést okozott a hobbitnak. Ő vezette azt a sereget is, amely megtámadta Minas Tirithet, és ő zúzta be Gondor kapuját. A városba azonban nem léphetett be, mert közben megérkeztek a rohírok. A pelennori csatában megölte Théoden királyt. Vele Éowyn és Trufa végzett, beteljesítve Glorfindel jóslatát, aki előre megmondta, hogy ez a lény nem ember/férfi kezétől fog elhullani.
Magasabb volt, mint a többi nazgûl, koronát hordott. Közönséges pengével nem Iehetett kárt tenni benne. Egyéb nevei: a Kilenc Lovas Vezére; a Kilenc Lovas Királya; Lidérckirály; Lidércúr; Morgul-úr; Morgul-király; Minas Morgul királya; Morgulok Ura; Fekete Kapitány; Szauron kapitánya; Fekete Lovas; Fekete Arny(ék); Dwimmerlaik (Éowyn nevezte így). Valódi nevét nem ismerjük.
A gyürü lidércek
Kilenc lény, a Kilenc Gyűrű rabszolgái, Szauron legfontosabb szolgái. Eredetileg emberek voltak: hárman fekete númenoriak. A Mk.-ban Szauron mindegyiküknek adott egyet a Kilenc Gyűrűből. Mivel hatalomra vágytak, könnyen meg lehetett rontani őket. Mk. 2250 körül jelentek meg először nazgûlként. Teljes mértékben Szaurontól függtek, pontosabban attól a hatalomtól, amelyet Szauron az Egy Gyűrű révén birtokolt. Amikor Szauron a Mk. végén elbukott, a nazgûlok elbujdostak. Hk. 1300 táján bukkantak fel ismét. Uruk, a legfőbb nazgûl, ez idő tájt lett Angmar Boszorkánykirálya. A másik nyolc lidérc keleten maradt - egészen 1640-ig, amikor beléptek Mordorba és nekiláttak előkészíteni az akkor Dol Guldurban tartózkodó Szauron uralkodását. 2000-ben megostromolták Minas Ithrilt, 2002-ben elfoglalták a várost, és megszerezték palantírját. Ezt követően szoros kapcsolatban voltak Minas Morgullal (ez lett Minas Ithil új neve). 2951-ben - tíz évvel Szauron távozása után - három nazgul Dol Guldurba ment, ahol egészen a GyH-ig maradtak.
3018-ban Szauron parancsot adott az akkor Fekete Lovasokként ismert nazgûloknak, hogy menjenek el a Megyébe, és keressék meg Frodót és a Gyűrűt. A nazgulok ura a Széltetőn megsebesítette a hobbitot, akinek még így is sikerült elmenekülnie előlük. Lovaikat valamivel később, a Bruinen gázlójánál vesztették el. Néhány hónappal később, 3019-ben ismét megjelentek, de ekkor már repülő bestiák hátán ültek. A Szárnyas Hírvivő az egyik nazgûl volt. Valamennyien részt vettek Gondor ostromában és a pelennori csatában. Urukat itt elpusztították. A másik nyolc akkor semmisült meg, amikor az Egy Gyűrű az enyészeté lett az Orodruinban.
Ők kilencen voltak Szauron legfontosabb eszközei. Hírnökként, felderítőként ítéletvégrehajtóként dolgoztak, vezették uruk seregeit, megfélemlítették ellenségeit. Éjszaka kilencük ereje majdnem akkora volt, mint Gandalfé. Kizárólag különleges, mágikus fegyverekkel lehetett kárt tenni bennük. Rettegtek a tűztől és az Elbereth névtől. Gonosz kisugárzásuk miatt azok, akik túlságosan sokáig voltak a közelükben, a Fekete Lehelet áldozataivá váltak. Mint mindenki más, akit megrontottak a Gyűrűk, ők is láthatatlanok voltak, szem csak akkor érzékelhette őket, ha viselték fekete ruhájukat. Remek szaglásuk volt, de a látásuk rosszabb az átlagosnál. Iszonyatos, sikító hangokat tudtak kiadni magukból. Nyelvük a fekete beszéd volt. A nevüket nem ismerjük, de valószínű, hogy rangban a második nazgûlt egykor Gothmognak hívták. Egyéb neveik: Úlairok; Gyűrű-lidércek; Fekete Lovasok; Kilenc Lovas; Fekete Szárnyak; Árnyékok; a Kilencek; a Gyűrűk Ura Kilenc Szolgája. Cirith Ungol tornyának orkjai Rikoltóknak nevezték őket. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
